ESEMÉNYNAPTÁR

September 2018
S M T W T F S
1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30

szgyf_banner.jpg
szgyf_somogy_banner.jpg

 

2017.08.06-10-ig a kálmáncsai telephely ellátottjai ismét nyaralni indultak Zamárdi-felsőre a Mókus utca 2 sz. alatti SZGYF üdülőbe. 11 fő ellátottal és 3 fő kisérővel, bérelt busszal a Kőkút-Gyöngyös pusztai lakókkal és munkatársakkal közösen indultak útnak. Megérkezéskor kellemes környezet, gyakorlatiasan kialakított szálláshely fogadta a csapatot. A szobák birtokba vétele után elindultak felfedezni a környéket. Este szálláshelyükre kapták a vacsorát és a reggeliket is itt fogyaszthatták el a következő napokban. Másnap Szántódra utaztak vonattal, a Gyöngyösi csapattal, délután pedig a Balatonban fürödtek.

 

Következő napon Siófokra mentek megnézni az Arany partot. Este a Richter cirkusz előadását tekintették meg, amely felejthetetlen élményt nyújtott. A következő napon a Talizmán II elnevezésű Kalóz hajóval szelték a Balaton vizét, közben kalóz kiképzésben részesültek, sok örömöt és vidámságot éltek át. A délutánt a Zamárdi strandon töltötték, ahol igazgatónő is meglátogatta őket és örült az élménybeszámolóknak. A finom ebédet és vacsorát minden nap a Pannónia étteremben fogyaszthatták el a Gyöngyösi csapattal együtt, kulturált körülmények között. Negyedik napon indultak haza sok szép élménnyel gazdagodva, kellemesen elfáradva. A résztvevők boldogan mesélték társaiknak az élményeiket. Az idei nyaralás is nagyon jól sikerült, köszönjük a lehetőséget.

 

Vangyia Attiláné, Kern Mónika