ESEMÉNYNAPTÁR

June 2018
S M T W T F S
1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30

szgyf_banner.jpg
szgyf_somogy_banner.jpg

A Somogy Megyei Gondviselés Szociális Otthon segesdi telephelyéről 16 ellátottnak nyílt lehetősége ez év augusztusában három napot eltöltenie Balatonmárián a Regens Wagner Közhasznú Alapítvány vendégházában. Czimbalekné Tigyi Andrea mentálhigiénés csoportvezető elmondta: lakóik többsége még nem volt távol három napot a megszokott környezettől, s olyan is akadt, aki életében először látta a Balatont. Az érkezés napján a beköltözés és a szép, modern környezet elvarázsolta a közösséget, ellátottaink ismerkedtek lakószobáikkal, a tágabb környezettel. A délutánt városnézés töltötte ki. Az esti vacsorára lázasan készülődött a csoport, közösen készítettük elő az alapanyagokat a bográcsozáshoz.

A hosszúra nyúlt első nap zárásaként este a teraszon gitárzene mellett énekelgettek lakóink és megterveztük a másnapi programot is. A rövidre sikerült első éjszaka ellenére a csoport reggel feltöltődve várta a további eseményeket. Reggeli után vonattal utaztunk Balatonboglárra. Itt a csoport kétfelé vált, és ki- ki a választása szerint az öbölben fürdőzött, vagy túrázott a kilátóhoz. A kora délutáni ebédet követően sétát tettünk Bogláron, majd visszautaztunk Máriára. A vacsora elkészültéig a szabadidős centrumban kipróbáltuk a sporteszközöket. A trambulin, a boksz-zsák és az evezőpad aratta a leg nagyobb sikert, valamint a csocsó. A vacsora elfogyasztását követően esti sétára indult a kis csapat.

Szomorúan nyugtázták lakóink, hogy milyen gyorsan elrepült az idő, közeleg a hazaindulás. Az utolsó napon a csoport reggeli után összecsomagolt, elköszönt a vendéglátóktól és az ebédig tartó időt ajándékok, képeslapok vásárlásával töltötte. Már hazafelé a buszon megkezdődött az élmények újbóli átélése, emlékezetes pillanatok felelevenítése. Hazaérve lakóink folytattál az élménybeszámolót társaiknak, gondozóiknak, kifejezett igényt jeleztek arra, hogy a jövőben is igénylik a több napos kiruccanást, nyaralást, aktív pihenést.