szgyf_banner.jpg
szgyf_somogy_banner.jpg

 2017. augusztus 05-én a Somogy Megyei Gondviselés Szociális Otthon segesdi telephelyének csapata a „2X2 néha öt” részt vett a XII. Prószaparádén és Falunapon. Kora reggel a telephely dolgozói lázasan díszitették fel a lakók munkáiból a sátrat és készülődtek a „csikós gulyás” főzéséhez, valamint a prószasütéshez. Kreatív ötletekkel készültek a dolgozók és hívták a falusi gyerekeket, hogy a lakók és dolgozók segítségével papírból cápát és a kedvelt rajzfilm figurát, Minyont készítsenek.

 

Időközben a kondérban rotyogott a gulyás, sült a kecsketejes, kelt és kukorica lisztből készült prósza, valamint az asztaloknál készültek a papír figurák. Délelőtt színpadra lépett Mutyi bohóc, aki előadását az ellátottak nagy lelkesedéssel fogadtak. Az ebédet követően a Borka Lovas Egyesület mutatkozott be, a jelenlévők figyelték a lovas előadást, majd elérkezett a várva várt pillanat és az intézmény székhelyének lakói fergeteges táncos produkciójukkal hozták lázba a közönséget, mely Csizmazia Ferenc és Kabát Kálmán közös hegedűvel kísért verses, nótás előadásával folytatódott. Őket a segesdi telephely lakói követték, akik néptánca elnyerte a nagyérdemű tetszését. Rácz Szilvia, Szigeti Margaréta és Kovács Attila lakók verset adtak elő, műsorszámukat közös énekkel zárták. Az előadást követően a sátorba, a frissítés után a lakók figyelték és nézték az előadókat, majd egy-egy ismertebb dalnál együtt énekeltek és táncoltak a fellépőkkel. Az eredményhirdetést végig izgulva édes prósza kategóriában II. helyezést ért el a „2X2 néha öt” csapat, melyet üdvrivalgással éljeneztek meg a lakók és dolgozók. A program még korán sem ért véget, hisz koncerttel és végül késő este a Roxinház előadásával zárult a segesdi telephely lakói számára.