szgyf_banner.jpg
szgyf_somogy_banner.jpg

Intézményünk Magas Cédrus szociális otthoni telephelyének tíz ellátottja négy kísérővel utazott erre a közös kalandra, ami valóban alkalom volt nem csak a nyaralásra, pihenésre, de az egymás jobb megismerésére, a tartalmas, vagy sokszor nagyon vidám beszélgetésekre is. A szállásra érkezve megörültünk a szép környezetnek, a közösségi térben felállított pingpong, illetve csocsó asztalnak, a hintával, csúzdával, filagóriával felszerelt udvarnak, ahol a pihenő idejüket tölthették érdeklődésüknek megfelelően a lakóink.

 

A reggelit házhoz szállították, s az üdülőben szervíroztuk, ebédre és vacsorára átsétáltunk egy kedves kis étterembe, ahol a kert helységben fogyasztottuk el a feltálalt ételt. A programjaink között szerepeltek a Balaton parti séták, a közös fürdőzés, fagyizás, dinnyézés, lángos evés, ajándék vásárlás - szóval minden ami csak a balatoni nyaralás élményét erősíthette. Rendkívül emlékezetes volt számunkra a Richter Flórián nevével fémjelzett cirkusz előadása. Egyrészt a rendkívül izgalmas program, látványosság miatt, de az okból is, hogy két lakónkat is bevonták, szerepeltették a műsorban. Büszkék voltak, és mi is büszkék voltunk arra, hogy felléphettek a manézsban. Ez az élmény még sokáig beszédtéma volt a lakóink között, főleg, ha figyelembe vesszük, hogy jó páran közülük sohasem voltak még cirkuszban. Többen voltak olyanok is, akik azt mondták, hogy még nem utaztak vonaton, így ezt a programot is két alkalommal beiktattunk. Egyszer Szántódra utaztunk át, és ott néztünk körbe, egyszer pedig Siófokra, ahol az állomásról lesétáltunk a partra és egy kalandos sétahajókázáson vettünk részt egy "kalózhajó" fedélzetén. A sok-sok látnivaló, sok-sok esemény között hihetetlenül gyorsan teltek a napok, s szinte el sem hittük, hogy milyen gyorsan eljött a búcsú ideje. Már a hazautazás alkalmával többen odajöttek hozzánk, s elmondták, kérték, ha lehet jövőre is szeretnének részt venni hasonló programon.

Monory Ildikó, Kigyósi Gáborné