szgyf_banner.jpg
szgyf_somogy_banner.jpg

A segesdi Gondviselés Szociális Otthon lakóinak is lehetőségük volt a nyár folyamán arra, hogy néhány napot a magyar tengernél töltsenek.
Július végén a Magas Cédrus Szociális Otthoni telephely 12 ellátottja három napra Balatonmáriára utazott a Regens Wagner vendégházba. Az időjárás kedvezett a pihenésnek, hiszen végig szikrázó napsütésben élvezhették a pihenést. Az otthonlakók örültek, hogy napi, megszokott környezetüktől távol, egy igazán szép és kellemes környezetben tölthették el a három napot. Sokat strandoltak, étteremben ebédeltek és vacsoráztak, s külön élményt jelentett számukra a délutáni sétahajózás.

Augusztusban a kálmáncsai telephelyünk 10 lakója a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság üdülőjében, Zamárdiban nyaralt 3 napot. Az ellátottak és kísérőik busszal utaztak Kaposvárig, majd onnan vonattal Zamárdiba, mely új élménnyel gazdagította őket. A Balaton-part számos meglepetést tartogatott a fürdésen kívül, hiszen utcabál színesítette a programot, dodzsemeztek és természetesen a lángosevés sem maradt el. Hajóval Badacsonyba utaztak, ahol a helyi gőzössel bejárták a környéket.

A segesdi otthon idősei augusztus utolsó hetében még a jó időt kihasználva Balatonmárián szintén a Regens Wagner Vendégházban töltöttek el három napot. A „lábfájdalmat” elfelejtve, naponta hosszú sétákat tettek, kiadósat beszélgettek, játszottak, s esténként a teraszon jókat derültek egymás viccelődésein.

Az ellátottak remekül érezték magukat, s már most jelezték: a jövő évben is szeretnének eljutni a Balatonhoz.
{gallery}balatoni{gallery}