szgyf_banner.jpg
szgyf_somogy_banner.jpg

 

Március 21-én Somogy megyei kirendeltségünk Lőrincz Sándor társadalmi kapcsolatokért felelős referens, valamint Nemes Zita, a Gondviselés Szociális Otthon vezetője szervezésében Segesden rendezte meg a lelkigondozást, hitéletet segítő munkatársak megyei Osztozó találkozóját, amelyen Kóré Mihály helyi plébános atya is részt vett.

 

A téma országos felelőse, Késmárki Zsolt, a főigazgatói iroda munkatársa is jelen volt, áttekintést adva az országban eddig lezajlott hasonló eseményekről. A huszonöt résztvevő egymást is jól ismeri, hiszen a rendszeressé vált ilyen témájú összejöveteleken már többször cseréltek tapasztalatot arról: hogyan segíthetjük ellátottjaink testi-lelki egészségét a lelkigondozás lehetőségeivel. 

A résztvevők elmondták, hogyan élik meg önmagukban és a rájuk bizottaknál azt, hogy a vallásosság – mint a kutatások egyértelműen igazolják - lelki egészségvédő tényező is lehet, és miként jelent támogatást őket hitük személyes megélése a szakmai munka során.

A szociális otthon és a helyi plébánia élő kapcsolatát a plébános atya mutatta be, kiemelve, hogy az intézményvezetők segítő hozzáállása alapvető jelentőségű. Az Osztozó résztvevői az ebédet követően szakszerű vezetés kíséretében megtekintették a segesdi műemlék templomot és ferences kolostort, amelyben az ország első patikája is található.
 

 

 

 

Késmárki Zsolt társadalmi kapcsolatokért felelős referens
SZGYF Főigazgatói Iroda