A Somogy Megyei Gondviselés Szociális Otthon lakói és dolgozói közösen ünnepeltek augusztus 20-án. A Nemzeti Ünnepen az államalapítás mellett I. Szent Istvánról és az új kenyérről is versekkel, énekekkel emlékeztek meg az intézményben. A program részeként szentmise keretében a Tamás atya és Mihály atya megáldotta a nemzeti szalaggal átkötött kenyeret, melyből a szentelést követően a lakók és munkatársak részesültek.
A lakók fontosnak érzik, hogy az egyik legfontosabb állami ünnepről megemlékezhessenek, mely a magyarság tudatukat és hovatartozásukat kifejezi.
Képgaléria: