szgyf_banner.jpg
szgyf_somogy_banner.jpg

A "Gyöngyös Kupa-Gyöngyös Séfje " focibajnokságot és főzőversenyt immár 16. alkalommal rendezhettük meg október 17-én az intézmény Magas Cédrus szociális otthoni telephelyén Kőkút Gyöngyöspusztán. Telephelyünkkel együtt öt csapat jelentkezett labdarúgásra, a Szeretet Szociális Otthon Együtt-Egymásért Szociális és Gyermekotthon telephelyének csapata, a Kéthelyi Értelmi Fogyatékosok Otthonának csapata, valamint intézményünk segesdi és szabási telephelyének csapata.

 

 

 

A megnyitót követően zajlottak az izgalmas körmérkőzések, ahol minden csapat minden csapattal összemérhette tudását. A kupát idén a szabási telephelyünk nyerte el. A főzőverseny különlegessége ez évben a vegetáriánus ételek elkészítése volt. Lecsós, gombás, babos, karfiolos ételek készültek, melyeket a verseny keretében négytagú zsűri bírált el. A főzőversenybe hat csapat nevezett, a kálmáncsai telephely résztvevői punyával, a szabási telephely csapata palacsintával gazdagította az elkészített ebédet. Nehéz volt a zsűri tagok  helyzete, végül a „Gyöngyös Séfje” címet a székhely intézmény nyerte el az elkészített hagymás bab ételükkel. A programon a fenntartó Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Somogy Megyei Kirendeltségének munkatársai is részt vettek. Az ünnepélyes eredményhirdetésen a fenntartó képviseletében Lőrincz Sándor társadalmi kapcsolatokért felelős referens gratulált és adta át a díjakat a helyezetteknek. A délután további részében beszélgetés, zenehallgatás, éneklés és táncolás zárta a programot.

Képgaléria: