szgyf_banner.jpg
szgyf_somogy_banner.jpg

Sportnap és kirándulás

 

A Segesd Szeretlek Baráti Kör a szeptemberi késő nyári időt kihasználva, sportra, mozgásra, kirándulásra invitálta a település természetbarát közösségét. Külön meghívást kaptak a Somogy Megyei Gondviselés Szociális Otthon Támogatott Lakhatásban élő lakói is, aminek nagyon örültek. Szeptember 17.-én sportnapon, 18.-án Kaszóban töltöttek el egy felejthetetlen napot. A sportnap – nevéhez hűen-, közös mozgással, bemelegítéssel kezdődött, majd ügyességi- és erőnlétet igénylő vidám játékos vetélkedés vette kezdetét. A csapatok vegyes korosztályból spontán verbuválódtak, és a vetélkedés végére igazi kis közösséggé formálódtak, a játékba bele adták erejük, ügyességük legjavát, a győzelem érdekében. A vidámság a kötélhúzó versennyel érte el tetőfokát, mindenki az utolsó erejéig küzdött. A sportverseny alatt a szervezők az utolsó megmérettetésre, a lángos evő versenyre készítették el az étket, amit a megfáradt, megéhezett résztvevők boldogan fogyasztottak el. Még ki sem pihenték a sportnap fáradalmait a Pacsirta – és Pitypang ház lakói, másnap a Kaszóba látogattak el, ahol a kora őszi természetben gyönyörködhettek. Az erdei kirándulást követően megtekintették a vadászházat, és a vendéglátó egységek szolgáltatásait, a vendégházakat. A napot, a lombkorona tanösvényen tett séta tette felejthetetlenné. Ez úton kívánunk köszönetet mondani a Segesd Szeretlek Baráti Körnek a program megszervezéséért, a vendéglátásért.

Képgaléria: