szgyf_banner.jpg
szgyf_somogy_banner.jpg

Idősek hónapja megnyitó

 

Az ENSZ közgyűlése 1991-ben nyilvánította október 1-jét az idősek világnapjává. A Somogy Megyei Gondviselés Szociális Otthonnál is régi tradíciónak számít, hogy októbert az idősek hónapjaként ünnepeljük, és sok kedves programmal, műsorral szeretnénk kifejezni elismerésünket, és hálánkat a szép korúak számára. Október 1-én az idősek hónapja nyitóműsorával kezdetét is vette a programsorozat. A köszöntőt, valamint egy tanulságos, és szívmelengető történetet követően, az otthon szépkorú lakói szavalták el a maguk által választott verseket, illetve osztották meg gondolataikat a hallgatósággal. Ezután a székhelyintézmény terápiás munkatársai zenei aláfestés kíséretében mutatták be, képekkel illusztrálva az elmúlt egy év jelesebb eseményeit. Végül Kóré Mihály katolikus plébános köszöntötte és áldotta meg szépkorú lakóinkat.

Képgaléria: