Kölcsey Ferenc, halászlé, ködmön, puli, busójárás…. A Magyar Kultúra Napját január 22.-én ünnepeljük annak emlékére, hogy Kölcsey Ferenc állítólag ezen a napon fejezte be a Himnusz kéziratát. A Somogy Megyei Gondviselés Szociális Otthon Támogatott lakhatásban élő lakói - projekt hét keretében - ezeréves múltunk, értékeink, hagyományaink egy-egy kisebb szeletét idézték fel, hangsúlyt helyezve a hazaszeretet elmélyítésére, a közösséghez való tartozás érzésének megerősítésére. Kulturális kincseink közül kiemelten foglalkoztunk a népmesével, népdallal és néptánccal, melyek a szórakozás mellett, tanító-nevelő és közösségerősítő hatással voltak a résztvevőkre. Játékos feladatokon keresztül, csoportokban hajtották végre a feladatokat, melyek során megismerkedtek többek között a hungarikumokkal, a magyar kutyafajtákkal, országunk tájegységeinek népviseleteivel és az évszakhoz kötődően a népszokások közül a téltemető, tavaszváró búsójárással. A projekt hét a zenei blokkal zárult, fénypontja a közös népdal éneklés és a néptánc bemutatása volt.
Képgaléria: