szgyf_banner.jpg
szgyf_somogy_banner.jpg

 „A vers olyan emberi beszéd, ami a dallal, az ősi dallal rokon.”

(Latinovits Zoltán: Verset mondok)

 

 

 

 

Április 13-án a Somogy Megyei Gondviselés Szociális Otthon szabási telephelyén 5. alkalommal került megrendezésre az ellátottaknak meghirdetett versmondó verseny. A programot a Szabásért Egyesület Közösségi Házában tartották a szervezők, ahol a társintézmények lakói, dolgozói és a helyi óvodás kisgyerekek készültek versekkel. A produkciókat öttagú zsűri értékelte. A fenntartó képviseletében Nábrádi Csilla osztályvezető és Lőrincz Sándor vezető-főtanácsos a zsűri elnökeként működött közre a bírálásban, valamint Benczéné Bogárdi Andrea ellátottjogi képviselő, Ruzsa Jánosné óvodavezető, illetve Billege Edit hitoktató pontozott. Az óvodások kezdték a versenyt, akiket nagy tapssal jutalmazott a közönség. Az ellátottak József Attila, Reményik Sándor, Petőfi Sándor és még számos ismert magyar költő verseit mutatták be, de többen saját költeménnyel érkeztek a megmérettetésre. A versenyt követően a jelen lévők a református templomban hallgathatták meg Lőrincz Sándor vezető-főtanácsos, Monory Ildikó mentálhigiénés munkatárs és Csizmazia Ferenc lakó gondolatait a kereszténység legnagyobb ünnepéről, a húsvétról, illetve a nagyböjtről, valamint a hit erőt adó, lélekformáló szerepéről. A legfőbb érték, mint a szeretet visszatérő, legfontosabb gondolatként fogalmazódott meg a gondolatébresztő előadásokban.

A közös imádságot követően a vendéglátók közös ebédre invitálták a lakókat és a munkatársakat. Ezt követően zajlott az eredményhirdetés. Minden helyezett emléklapot és ajándékot kapott; a különdíjjal elismertek a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Somogy Kirendeltségének oklevelét vehették át.

Első helyezett lett László Zsolt, a Somogy Megyei Szeretet Szociális Otthon drávatamási telephelyének lakója, a második díjat Horváth Lászlóné, a berzencei Szeretet Szociális Otthon lakója kapta. Harmadik helyezést ért el Fekete Lajos Tiborné, a tabi szociális otthon lakója. Különdíjban részesült Kocsándi Dzsenifer szabási óvodás, valamint a tabi Ihárosi Lászlóné. A kirendeltség különdíját Pammer Ferenc, a Somogy Megyei Gondviselés Szociális Otthon segesdi lakója és Szécsényi József, a szervező intézmény szabási telephelyének lakója kapta.

 

A résztvevők jó szívvel, pozitív gondolatokkal távoztak otthonaikba és lelkileg is feltöltődve készültek a húsvétra.