Gondviselés Integrált Szociális Intézmény Somogy Vármegye
  • slideshow_4.jpeg
  • slideshow_5.jpeg

A farsang megtartásának, régmúltba nyúló hagyománya van Magyországon és a világ számos országában. Intézményünknél is tradíciónak számít, hogy a székhelyintézmény, illetve az intézmény telephelyeinek, támogatott lakhatásának ellátottjai és dolgozói az év ezen időszakának egy meghatározott napján ötletes maskarákba, jelmezekbe bújva, vidám produkciókat előadva közösen ünneplik, várják a tél elmúlását, és a tavasz beköszöntét.

A 2023-as évben sem történt ez másként: a telephelyeken külön-külön is tartottak farsangi felvonulást, mulatságot, majd a segesdi Művelődési Házban gyűltek össze a telephelyek lakói és dolgozói, akik lelkesen készülődtek, hogy minél szórakoztatóbb előadásokat mutathassanak be a „nagyérdeműnek”. A farsangi rendezvény a jelmezesek felvonulásával vette kezdetét, majd ezután mutatták be produkcióikat a székhelyintézmény, a telephelyek, és a támogatott lakhatás kliensei, segítői. Az előadások között volt többek között rövid színdarab, „esernyőtánc” a „Macskajaj”, „Ki ez a lány?”, „Reptér” című slágerek tréfás feldolgozása is. A délután további része a felszabadult mulatozásról szólt, élő zenére táncolhatott a népes társaság.


A farsang természetesen elképzelhetetlen farsangi fánk nélkül, mely az idei évben is biztosítva volt. 
A mulatságon meghívott vendégként részt vettek a segesdi támogatott lakhatás iránt érdeklődő leendő kliensek, valamint a becsehelyi támogatott lakhatásból érkezett lakók, és segítőik is.

Weboldalunkon sütiket használunk

Az smgondviseles.hu-n kizárólag az oldal működéséhez feltétlenül szükséges és munkamenet támogató, az egyes felhasználói munkamenetek azonosítására szolgáló sütiket (cookies) használunk. A Hatóság oldalán alkalmazott funkcionális sütikről bővebb tájékoztatás a Tájékoztatás a sütikről gomb megnyomásával érhető el.