Gondviselés Integrált Szociális Intézmény Somogy Vármegye
  • slideshow_4.jpeg
  • slideshow_5.jpeg

Köztudott, hogy március 8.-án a Nemzetközi Nőnapon, a hölgyeket köszöntjük, ünnepeljük. Nem volt ez másképpen a Somogy Megyei Gondviselés Szociális Otthon támogatott lakhatásában sem. A férfi lakók eme jeles napon, lelkes készülődést követően adták elő nőnapi műsorukat lakótársaiknak, segítőiknek, és a meghívott vendégeknek.

Titkolózva készültek köszöntő versekkel, énekkel, saját kezűleg készített meglepetés ajándékkal, virággal, ezzel ismerve el a női nemet, a nők értékeit. A meghívott vendégek soraiban tekintette meg a műsort az intézmény vezetője és intézményvezetőhelyettese, továbbá a Somogy Megyei Szeretet Szociális Otthon Drávatamási Drávakastély szociális otthoni telephelyének 5 fő női lakója és kísérőjük, akik a jeles napon látogatóban jártak az intézményben. A szívhez szóló versek elszavalását tarkította a népszerű sláger „Az egy szál harangvirág” eléneklése, zenei aláfestés kíséretében, melybe a hallgatóság is bekapcsolódott. A program zárásaként az „előadók” egy kis nőnapi ajándékkal, virággal kedveskedtek a hölgyeknek.