Lakóink részt vettek a Szent László templomban tartott adománygyűjtő koncerten, Segesden. Bozsoki Sándor Lehel esperes plébános emléktáblájára gyűjtött a templom közössége.
A hangversenyen a templom kórusa is fellépett. Molnár Gyula énekét Csíkvári Bence kísérte orgonán. A budapesti Tavasz Nőikart Tóth András, Egressy Béni és Bartók-Pásztory díjas karnagy vezényelte, zongorán kísérte Bujdosóné Pécsy Klára. A klasszikus templomi énekek mellett filmzenei klasszikusokkal is szórakoztatták a közönséget. Koncert zárószáma a Tavasz dal volt, amit Karai József zeneszerző az együttes részére komponált. Hatalmas sikerüket vastapssal háláltuk meg. Lakóink örömmel adományoztak az emléktáblára.