Somogy Megyei Gondviselés Szociális Otthon
  • slideshow_4.jpeg
  • slideshow_5.jpeg

A Somogy Megyei Gondviselés Szociális Otthon kőkúti telephelyén – több év kényszerű kihagyás után – ismét megrendezésre került a családi nap, amire izgatottan készültek mind a lakók, mind az intézmény dolgozói. Több mint 100 hozzátartozó, barát jelent meg az eseményen.

Nemes Zita intézményvezető és Bogdán Zoltán telephelyvezető üdvözlő szavai után a lakók és dolgozók közös műsora következett. A rendezvény időpontja ebben az évben egybeesett az idősek napjával, ezalkalomból az egyes életkorok sajátosságairól szóló frappáns verssel köszöntötte az időseket a lakókból és dolgozókból álló több generációt felvonultató csoport. Ezen kívül énekkel és tánccal szórakoztatták a közönséget, a programot a homoszentgyörgyi „Vidám Nagyik” műsora is színesítette. Kivetítőn bemutatott képek segítségével elevenítettük föl a közelmúlt eseményeit, lakóink mindennapjait. Az alkalmi kirakodó vásáron a lakók által készített ajándéktárgyakból, illetve az intézményben – fejlesztő foglalkoztatás keretében – készített rongyszőnyegekből lehetett válogatni. Mindeközben három üstben főtt a galuskás-paprikáskrumpli és sült a kakaós kalács. A közösen elfogyasztott ebéd után alkalom nyílt az ismerkedésre, beszélgetésre, az intézmény körül járására.  

Weboldalunkon sütiket használunk

Az smgondviseles.hu-n kizárólag az oldal működéséhez feltétlenül szükséges és munkamenet támogató, az egyes felhasználói munkamenetek azonosítására szolgáló sütiket (cookies) használunk. A Hatóság oldalán alkalmazott funkcionális sütikről bővebb tájékoztatás a Tájékoztatás a sütikről gomb megnyomásával érhető el.