Idén is megrendezésre került a segesdi falunap és főzőverseny. A Gondviselés Integrált Szociális Intézmény Somogy Vármegye Támogatott Lakhatásban élő lakói is részt vettek a rendezvényen. Az idei felkérésnek eleget téve 4 vidám, táncos produkcióval készültek és 4 főzőcsapat nevezett az eseményre.
A főzőverseny 9 órakor kezdődött. Babgulyás, baboskáposzta, pörkölt és saslik is készült a kliensek segítségével. A program nyitányaként két produkcióval léptek fel lakóink, „Esernyőtánc” és a „Bajnokok ligája” került előadásra. Ezt követően „Zsonglőrület” Kalóz műsora, és lufihajtogató szórakoztatta a közönséget. Ezt követően ismét a támogatott lakhatás lakói vették birtokba a színpadot, újabb két előadással, „Mignonok tánca” és néptánc csoportunk „A pozsonyi sétatéren” című népdalra ropta a táncot. Délben kezdetét vette az ételek kitálalása, ebéd elfogyasztása, a zsűri kóstolása. Izgalommal várták a csapatok a főzőverseny eredményhirdetését. Idén a Boróka-ház csapatának sikerült különdíjat elhozni, remekül sikerült csülkös- baboskáposztájukkal. A szervezők mindegyik csapatot elismerő oklevéllel jutalmaztak, a részvétel emlékére. A nagy izgalom után kezdetét vette a zenés táncos kötetlen mulatság.
Kellemesen elfáradva, de rengeteg élménnyel gazdagodva zárult le az idei falunap. Ezúton is köszönjük a program megszervezését, és a meghívást.