Gondviselés Integrált Szociális Intézmény Somogy Vármegye
  • slideshow_4.jpeg
  • slideshow_5.jpeg

 Ismét forgott a kerék Kálmáncsán a „Fehér Akác” Otthonban. A telephelyen már hagyománya van a kerekes széket, illetve egyéb járást segítő eszközt használó személyek szellemi és mozgásos vetélkedőjének.  

A megmérettetésen a segesdi Támogatott Lakhatásban élők is részt vettek, két csapatot indítva, négy ház lakóinak képviseletében. Több állomáson zajlott a megmérettetés. Szellemi és ügyességi versenyszámokban párbajoztak a résztvevők. A szellemi vetélkedő témaköre a Retro korszak volt. Minden versenyszámban jól teljesítettek a lakók. Volt  olyan versenyző aki az ügyességi játékokat kedvelte inkább,  és olyan is, aki a kvíz játékban remekelt. A csapat tagjai összeadva tudásukat, egymást kiegészítve tudtak jó eredményt elérni.
A versenyt követően szendviccsel, teával kínálták a játékosokat, majd körbe vezették őket az intézmény udvarán, ahol találkozhattak egykori lakótársaikkal, barátaikkal. A finom ebédet délután a várva - várt eredményhirdetés követte. Minden résztvevő csapat tapsot, emléklapot, és ajándékcsomagot kapott jutalmul a jó szerepléséért a szervezőtől.
Jó hangulatban sok élménnyel gazdagodva gurultunk haza a programról.