Gondviselés Integrált Szociális Intézmény Somogy Vármegye
  • slideshow_4.jpeg
  • slideshow_5.jpeg

Hagyományainkhoz híven  - több év kimaradása után – ismét megrendezhettük a Gyöngyös kupa/Gyöngyös-séfje programot a Somogy Megyei Gondviselés Szociális Otthon Magas Cédrus szociális otthoni telephelyén.

Az időjárás nekünk kedvezett, a kezdeti hűs reggel után végig hétágra sütött a nap. Vendégül láttuk a kálmáncsai, a szabási, illetve a segesdi székhelyről érkezett két csapatot. Bogdán Zoltán telephelyvezető köszöntése után indulhatott a foci: 4 csapat körmérkőzéseivel. Ezzel egyidejűleg megkezdődött a főzőverseny is. Minden évben más alapanyagból dolgozhatnak a versenyzők, idén krumplis ételt kellett készíteni. Bográcsban, tárcsán, üstben és parázson is készültek az ínycsiklandozó fogások. A focisták nem sokat pihenhettek, ugyanis öt állomásból álló ügyességi vetélkedőn is bizonyítaniuk kellett. Akik a sportolásból kimaradtak kézműves sátorban tevékenykedhettek. Mielőtt a zsűrinek feltálalták a csapatok a kóstolókat, kötélhúzásra került sor, nagy nevetések közepette. Miután mindenki jól lakott, került sor a beöltözős csapatjátékra, amit szintén nagy taps és vidámság kísért. Eredményhirdetéssel zárult a program, illetve táncra is perdülhettek az erre kedvet érző résztvevők. Eredménytől függetlenül - mindenki nagyon jól érezte magát.

 

 

 

Weboldalunkon sütiket használunk

Az smgondviseles.hu-n kizárólag az oldal működéséhez feltétlenül szükséges és munkamenet támogató, az egyes felhasználói munkamenetek azonosítására szolgáló sütiket (cookies) használunk. A Hatóság oldalán alkalmazott funkcionális sütikről bővebb tájékoztatás a Tájékoztatás a sütikről gomb megnyomásával érhető el.