Gondviselés Integrált Szociális Intézmény Somogy Vármegye
  • slideshow_4.jpeg
  • slideshow_5.jpeg

Karkötők is készültek a kreatív kuckóban

SEGESD Örvendetes, hogy Somogyban is szép számmal akadnak lelkes lokálpatrióták, megszállott hagyományőrzők, akik éltetik eleinktől ránk maradt szokásainkat, dalainkat, táncainkat. Merthogy a néphagyományok ápolásával, átörökítésével mentjük a még menthetőt, és így biztos fogódzót találunk mához, holnaphoz. Az sem utolsó szempont, hogy a múltból forrásozó hagyománytiszteletnek köszönhetően jókedv költözik szívünkbe-lelkünkbe, s a derű – ha vigyázunk rá – állandó vendég maradhat. 
A segesdi Gondviselés Szociális Otthon – telephelyeivel együtt – régóta sokat tesz azért, hogy a jeles napokból élő valóság legyen. Ezért a munkatársak folyamatosan szerveznek különféle programokat az ellátottaknak. Az intézmény május utolsó napján a művelődési háznál lévő májusfa kitáncolására invitálta a szabási, a kőkúti, valamint a kálmáncsai telephelyeinek lakóit, de az úgynevezett „támogatott lakhatásban” élő segesdi ellátottak is részt vettek a jó hangulatú eseményen. A vidám programra ezúttal is meghívták a helyi nyugdíjas klub tagjait, és az általános iskolások is örömmel jöttek a vidámságot ígérő majálisba, melyre mintegy 250-en sereglettek össze. 
Játékos vetélkedők zajlottak, és nagy volt a forgalom a kreatív kuckóban is. A versengés során hét csapat mérte össze tudását és tehetségét; állomásonként más-más kihívást leküzdve. Az ügyes kezűek szebbnél szebb karkötőket és különféle dekorációs tárgyakat készítettek. 
Az ügyességi játékokat egy idő után a színpadi bemutatók sora követte. A Kéknefelejcs Nyugdíjas Klub dalcsokorral, a támogatott lakhatásban élő közösségek tagjai „száraz szinkronúszással” vidították a közönséget. Egyéni produkcióknak is tapsolhatott a közönség; versek, énekek, zenés-táncos produkciók követték egymást, miközben a kondérban ínycsiklandó babgulyás főtt, melyhez pogácsát, limonádét kínáltak. A majális ebéd után is folytatódott. A zsűri kihirdette az eredményeket. Valamennyi résztvevő csapat és előadó emléklapot kapott, majd kezdődött a tánc – kifulladásig. 

Kézművesség  Ügyességi verseny

Kreatív kuckó  Emléklap
 
Lőrincz Sándor

 

Weboldalunkon sütiket használunk

Az smgondviseles.hu-n kizárólag az oldal működéséhez feltétlenül szükséges és munkamenet támogató, az egyes felhasználói munkamenetek azonosítására szolgáló sütiket (cookies) használunk. A Hatóság oldalán alkalmazott funkcionális sütikről bővebb tájékoztatás a Tájékoztatás a sütikről gomb megnyomásával érhető el.