Hírek

A gyöngyöspusztai Magas Cédrus Otthonból egy kis csapat indult a kadarkúti repülőtérre, hogy részt vegyenek a kétnapos program első napján az ingyenes rendezvényen.

A Gondviselés Integrált Szociális Intézmény vezető munkatársai számára fontos, hogy a szakmai dolgozókkal közösen egy-egy témát megbeszéljenek, annak elméleti hátterét felfrissítsék. Az ápolásban, gondozásban dolgozó kollégák részére szerveztek szakmai konzultációt Kőkúton, ahol közel 60 fő ápoló, gondozó munkatárs jelen volt az intézmény telephelyeiről. Ráhangolódásként ismerkedéssel, játékkal kezdődött a délelőtt, mely jókedvre derítette a csapatot.

A Gondviselés Integrált Szociális Intézményt, a Támogatott lakhatás Segesd, a Magas Cédrus Kőkút és a Platán Otthon Szabás ellátottjai és dolgozói képviselték a Remény Integrált Szociális Intézmény Somogy Vármegye Szociális Szolgáltató Központ szervezésében megrendezésre került, Remény Futball Vándorkupán. Lakóink, dolgozóink számára a rendezvény lelki felüdülést, megmaradó élményt és sikert jelentett. Az induló tizenegy csapatból nagy büszkeségünkre a szabási telephely második helyezést ért el. Kovács Lajos Kornél ellátott gólkirály lett. A szervezők kiemelt figyelmet fordítottak a résztvevőkre, törekedtek arra, hogy mindenki jól érezze magát.

A kálmáncsai Fehér Akác Otthon lakói pizzázni voltak. A barcsi autóscsárdába látogatott el a kiscsoport, ahol nagyon finom kemencében sült pizzát rendelhettek valamennyien. A városban tett rövid sétát követően, fagylalttal és hideg limonádéval hűsítettek magukat az ellátottak és dolgozók. A hőség ellenére nagyon jó hangulatban telt a délután, élményekkel feltöltődve, tele hassal érkeztek haza az intézménybe.